Évszakeveredés


Ősz van e nyárban
Vörös lombkoronád már lehullott
Képed változott
Sajnálom, hogy szíved oly sokáig
egy helyet fenntartott
A semmiért.

Ősz van e nyárban
Te megszépültél, láttam
Rossz szót nem szólhatok!
Sajnálom, hogy szám eddig csak
hasztalan szavakat dadogott.
Értelmetlenül

Ősz van e nyárban
Kis keserű boldogságomban
Egy nagy kehely fagyim elolvadva
Mégis mosolyogva kaparom kanalammal
A levét az alján.
Félédes élvezet.

Ősz van e nyárban
Két fejezet összekarolt
Sajnos nem kettőnket
Ez még nem hagyott nyugodni
Ne félj!
Kérdéses állapot.

#18

Annyit érsz, mint egy rágó, amit tőled kunyerálnak. Megrágnak - addig, míg van ízed, s nekik ez jó - aztán kiköpnek!

Medúza feljegyzés II. / II.

Nem rejtek semmit, ne félj. Egyedül létem van,
élj ezzel együtt, tudod, ismétlődik
minden percben, eljött, végre, már régóta kértem,
Hogy ezt a halvány emlékképet megértsem.

Hegycsúcson állva, csoda formájába öltözve
Várom, hogy megtalálj. Tán jössz-e?
Végre. Kár, hogy testem nem fonhatod körbe
karjaiddal. Hisz csak egy apró mozzanat vagyok
Sorsfordító előszóval életed új fejezetében.

Vedd észre, hogy a fele mesében te vagy a főszerep
Lő léted, szúr, mint lándzsahegyek,
Én csak ácsorgok, s bámulom, ahogy egy megtestesült álom
képben marad, a falamon egy keretben

Ne feledd: az élet vászon. Vagy egy darab papír, amit
az írógép már hullámosra hasít. Lehetsz kotta, zongora,
húrja gitárnak. Lehetsz gomba, füst, meg húsa bikának;
Fogaskereke leszel valaminek.

Ami számodra sosem marad meg.

Ne felejts el búcsút inteni magadnak.
Egy szabályt adok, tartsd be;
A tükröd vágd a falnak,
S lásd magad a világban szépnek.

Medúza-feljegyzés I. / II.

Alkottam valami múlandót, ami meghatároz
engem. Nem engedem át a helyem
senkinek. Egyedi vagyok, a teremtés hibázott
Se nem egész, se nem fél,
Mondjátok... ki vagyok?

Kinek félő Ördöge. Kinek vére,
lét-elem-ér-e ennyit?
Én nem érzem jelenlétét, kérdem, kérsz-e
negatív világot? Töltök egy keveset,
kortyolgasd, aztán lásd magad,
mintha nem tükör előtt állnál.

Légy idegen, magadban száz akadályt
már így elűztél, míg bűnöztél.

Vagyok a hited. Örök. Csak nem említheted
mert kiröhög a köröd,
Miért hiszel, ha te magad sem hiszed el?
Mit látsz két szemeddel, azt saját eszed veszti el.
Csak egy elírás volt, a látvány nem számít.

Ne félj. Csónakod vagyok a viharban
Ha megingok, csak bízz, s nem leszek bizonytalan.
Tekints körbe, s csak nézz. Naplementénk
útban van. A kanyarban. Ne hunyd le
a szemed. Merd látni, azt, hova
lábad teszed nemsoká'.

Napkelte

Napkelte. Várd a csodát, a hajnalt.
Az új vacsorát, ne az utolsót.
Most felkelt minden rím, mert fogy az idő.
Lehet rossz az, ki tesz jót.

Nap kelt-e? Hát szemem fénye is eltűnt már?
A tenger ide-oda dobál életem partjáról
rég elsodródtam már.
De nem gond, vonz a távol!

Nap kel! Te! Fogd a táskád, s siess szüntelen
Ne félj, nincs, ki bűntelen, csak kihűlt helyen
hagy. Hagyd, majd megapad a léte,
Az alkonyban Én is tervezem a létem

S kérdem félve: Ma Nap kelt-e?
Ha nem: megszűnök Én is...

#13

Mikor visszatérsz oda, ahol már voltál, a dolgok nem mindig olyanok, mint amikre emlékeztél!

levél címzett nélkül.


lám hallom, másra fáj fogad
s át állsz egy vörös szőnyeg szélére
a füst lepereg a testedről,
tudod, még te mondtad.
Látomások látszatát hiába kelted
Én személy szerint szemét vagyok.
Szenvedjek helyetted? Ülj le inkább
a hideg kőre, s magyarázd a történeted.
látom nem tudod honnan folytatod s hová folyik
minden egyes mondatod a monoton esténkben
nem vagy képben, látom, mint egy festményen
tapasztalom, együtt is érzek,
csak én mástól képtelen vagyok képben lenni.
Az idegtől roppan a csont. A csikk meg elszáll
A patakparton megáll, belőle újat gyújtasz
ami nálad van.
Szüless újjá, már lobban a tűz benned
csak nem tudom, hogy leéget, vagy épp
felpörgeti léted. Ez a vége, vagy talán
valaminek a csúcspontja. tudod, mint a
rum-kóla, amit egy ideje iszol már.
kiszolgál az élet, most szolgáltasd vissza
életed a kezdetek teremtőjének.
Mi kell? csak higgy. Olvass, csak ne kövess.
Semmilyen hittérítő csövesnek ne dőlj be.

#11

A döntés nem számít, ha a következmény ugyanaz...

Archívum darabka


Sajnálom, hogy egy beteg világ képébe képzeltelek
egy képzővel keféltelek
tisztára
mostam a lelked és a tested.
Ragyogtál,
De nem úgy, mintha te szeretted -
volna - még egy pillanat, és eldobod...
Felmorog az esti kedély, elkortyolod
minden csepp szenvedélyemet
Megölsz. Gyilkos. Én maradok,
Te mész.
Vészfékkel jelezve: érzékeld
te hogyan zuhansz le
a puszta suhanc énedbe
Évekbe telt, tudom de talán
rossz útra jársz.
Vársz csodát, mostohát a gyönyörből
ami soha nem lesz ott, csak gyötör
az érzés, ez egy végtelen körforgás
nincs olyan, hogy megfékezd.

Bocs. Vontatott volt
talán próbálj, lány próbálj
Ismételten, te ismeretlen hiszékeny
önmagában megnyugvó.
Dönts el valamit magadban, és higgy benne.
"rossz útra jársz..."