Egy nap megtanultam kötni


Egy nap megtanultam kötni
S kötöttem egy szép sálat neki
Egy este találkoztunk, s ő megkapta
Egy kis üzenettel egyetemben:
'Ez a nyakad majd melegen tartja:
Ha mégsem így lenne, hívj, kérem!'

E szerelem kulcsa, a minta
A lényeg, hogy egy öltést kihagyva
Egy apró lyukon beengedem a hideget.
S remélem, felhív, és arra kér engemet
Hogy csókkal nyakán enyhítsek baján.
Azt hiszem megtenném... talán.                                                                                                                   :)

szellemkép

Mikor megcsókolsz
Építőelemeimre esek szét
Egy kancsó víz, egy feles fehérje
Feketeszén, szervek, és egy csipet só

Egy fantom vagyok egy báb testében
Szaladok, szaladok.
Kifutok, Kifutok ebből az üres házból
Messze, míg tart a csók.

Csak azon csodálkozom, kedvesem
Hogy nem esel át rajtam,
a testen...
mi átlátszó?

megint túl sokat gondolkozom

Egy tudós azt állítja, ha a mellkason egy pontot elég erősen megütünk, a szívünk szabályosan felrobban.
Ha én lennék az a tudós, nem mondanám el senkinek, melyik ez a pont.
Ha én lennék az a tudós, Rólad nevezném el ezt a pontot...

Csak egy vers

Csak egy versnek indult, de más lett belőle
Csak egy vers, körötte fehér csempe
Mint csempészárut, berakom a füzetbe
Felszínes gondolatokat becserkészve.
Csak egy csalafintaság,
kicsapódott tinta a lap szélén
Odakint jégcsap-világ
Minden lecseppenő cseppjén.

Eszmeként egy kis virág,
Jégvirág, új hóban
lassan felnő.
Mint a semmiből megszülető
magányos bárányfelhő.

Felcseperedik egy kondenzcsík,
Az égen, egy vad harcot vív.

A világ minden része csempe.
A világ minden, ami körülvette.

Élet

Ahogy sétálok elszürkül minden
Mint egy fekete-fehér verk filmben
Amit eléd tárok: egész színskála
Itt a festést mindenki magának csinálja

Így lesz szép, és csak a tiéd
Mert mindenkinek máshogy kék az ég!

A bizalom. Csalódás.


Kettejüket egy vékony fal valasztja el. Mondhatni, mint mikor a füst elenyész a levegőben. A része a másiknak, mégis látod, érzed a különbséget...

...ha kell...

Sokszor akkor jövünk rá mennyit jelentenek ezek a tulajdonságok, mikor egy bizonyos körön belül valaki megtörik...
Átlépi a határt, és a füstfelhő elenyészik.


Erre nem emlekszem

mostohold

Az égen a hold kerekedik,
alatta anyajegyként tátong egy csillag
Jó a kisugárzása, fényesedik fent
Ha ránézek, édes csókodra vágyom
Ez az égi jelkép nekem téged jelent.

minta

Mint a kötött vasbeton...
Mint a masszív WiFi jel...
Mint az acél titán ötvözet...
Mint a kormány, rendőrrel...
Mint a bajnok súlyemelő...
Mint a hópehely kis szálai...
Mint az adrenalinfüggő
aki mindent be mer vállalni...
Mint a láncszemek
amik ott vannak a hintádba'...
Mint a csípős paprika...
Mint a híres Robin Hood
felajzott íja...
Mint egy kölcsönhatás
ami a természetben jelen van...
Mint az elektronkötés
meg az elektronburok...
Mint a bajnok győztes...
Mint a propaganda...
Mint egy próba gandzsa...
Mint a gyötrő fejfájás
Mint mellkast verő szívverés...
Mint István király országa...
Mint az Isten vára...
Mint egy választókörzet...
Mint egy hidegfront
mi éppen elér minket...
Mint a forint néha...
Mint a vérzés havonta
Mint a gravitáció...
Mint egy folyó sodrása...
Mint lélekben tört lány...
Mint a házi pálinka...
Mint reflektorok fénye...
Mint a rohamosztagos
Mint a legzsák ütése...
Mint Hulk ha begerjed...
Mint az égő abroncs szaga...
Mint a nyári nap tüze...

...Olyan erős szerelmem
Mit feléd érzek egy ideje...

Borongás

Fátyoleső, pocsolyákban valóság repedések
Az ég tükrében fürödnek
Késő este, lámpa fények nincsenek
Mintha a felhők a semmiben újjászületnének

Szürke háztömb, vége hiányzik
Lentről lassan felfolyik a víz
Gyertyafény egy utcában
Számban furcsa, keserédes íz

A téren épül valami...
A mocskos vizes térkövön
Látom innen, lecsordul lassan
Az égről a bús öröm.

az első sor a cím!

Helló, régi barát.
Most veled, rólad beszélek.
Nézem szép zöld szemed bogarát
Simítom hajad, minek színe mint az őszi levelek.

Nézlek, ahogy hazamész.
Este, délután, mikor ködben fürdik minden
Te vagy az, te vad, merész.
Aki eltűnik a lámpák fényében

Ezért nem kapcsolok lámpát
Félek, eltűnsz előlem
Lehet így kevered a kártyát
Hogy elkerüld az én életem.

Féltelek! Hiányzol!

Levelek

Papp Mátyásnak a nagyszüneti találkozásért!

Citromsárga levelek hullanak a fákról
Mintha csak egy részét vesztené el.
Olyan, mint én. A múltam már távol
Réges-rég elnyomtam létem ezzel.

Zártam egy korszakot. Kezeim remegnek
Szívem hevesebben dobban meg.
A pázsit sem a régi, kifakult, kiégett
Nem számít már, kiért ki mit tett.

Száraz ágak, talán gyújtósnak jó lesz.
Ha fázom, felépítem, és hevítem.
Egyre közelebb kerülök a tűzhöz, ahogy végez.
Egy kiégett rész marad: benne feléledsz.


Szabó Dániel - kocsma ~22:00 - 23:00. Korsó sör körbejár

Addig nyomjuk ma,
 még keleten nem kél.
majd átjárja az arcomat
 az észak-nyugati szél...
Felkel a nap, de még messze van,
 lötyög egy Vodka - Sprite,
az okosság a szeszbe van
 De csak ezt hisszük, mert ma este elfog a kéj
mer' a dél-nyugati szelet várjuk valamiér'

Bíboros 2012. 10. 16 Péntek.

Motiválás!


Felkel a nap S elmossa a kínt
Mit a hold fényében szereztél
Megváltozik benned, s odakint
Léted lángja újra felcsap, s él.

Ne hagyj nyomot magadban, nehogy!
Mert olyan emlékeket is lehoz
Melyeken a ragyogó nap sem segít,
És lassan téged mély bánatba repít.

Ne hagyj gyenge pontot, erősítsd,
Lelked védtelen nem maradhat!
Vegyél erőt, sokat, és repítsd
Újabb, magasabb szintekre magadat


Ismét egy régi


Csillag akarok lenni az égen,
Hogy legyen valaki, aki ügyeljen
Rád, este is, mikor alszol mélyen.
Miért nem lehetek az? Ezt kérdem.

Árnyék akarok lenni, a Te árnyékod
Követnélek mindenhova, akár a legjobb barátod
Ott lennék a legjobb pillanatokban veled
Végignézném hogy pereg le életed.

Szellő akarok lenni, tiszta levegő
Olyas valaki, kinek léte neked éltető
Aki nélkül nem tudnál élni, létezni
Mert én egy ember vagyok, ki irántad ezt érzi

Zaj akarok lenni, csak egy aprócska nesz,
Egy kis hang mire biztosan odafigyelsz.
Azt akarom, vegyél észre, bármit teszek,
Érezni akarom ahogy a pillantásod rám veted.

A kedvenc fáimnál

Sár, beton lökődő víztömeg
A túloldalon a padon szerelmesek
Talán olyanok, mint mi, legbelül
Csak a látszatát nem adjuk,
Mert nem adhatjuk.
Se másnak,
Se egymásnak
Mert nem tehetjük.

A színhatás ugyanolyan
Mégis más az érzés
Itt ülünk komoran
De magunkban tartjuk
mire vágyunk.
Ha megkapnánk,
Együtt távoznánk boldogan.

Akkor miért nem tesszük?

Őszi érzések

Őszről is kell egy, talán őszbúcsúztatónak jó lesz! :) Bár, ez régi.

Vörös. Sárga. Narancs érzelmek
Jöttöd olyan, mint egy mély seb
Csak hagyom, hogy elmúljon
Hogy megalvadjon a vér
Így várni könnyebb.

Hatalmas szakadék köztünk
Külső, belső valóság közt bőrcafat csüng
Önmagad adod, de minden elfordul
Így én is.
Egy levél takarta padon ülünk
Csak ülünk, és én szakítok veled,
Ősz!
Had jöjjön a fagy, ami mindent
mellőz.
Csak magamra kell figyeljek
A téli fehérségbe életet vigyek
Fejembe minden gondot visszaűz.

Nem a szemedbe
Egy épp legördülő könnycseppet nézek
Vágysz a nyárra, át akarod formálni a jelent
És egy köztes állapotot hozol létre.
Ahol veled vagyok - nélküled,
Nem fogom kezed, de érzed
Csak ácsorogva bámulsz a távolba
Minden dermedt, mint te.
Egyedül a fák mozgása, ami érezteti
a léted.
Hogy itt vagy. Nem máshol.
De minden téved, de te tudod ezt
hogy ez csak látszat
amit akárki láthat.
Azt lát majd, amire várt vagy vágyhat
Had jöjjön a lágy fagy,
És benned a külső vihar
alábbhagy.

Aztán minden befejezetlennek tűnik.
Az ősz árnyékában a tél előcsarnokában
egyedül.
Érzelmek fakulnak, fehérednek,
Ahogy felállok, és elmegyek tőled.
Havazik.

nem, dehogy

Kint üres
Belül van minden
De nem akarom kifesteni
A világot most.
Idebent több festékre lesz szükség
Amit eddig másra használtam

Nem vettem el tőle, nem töröltem le róla.

Csak Ő választotta, hogy szürke lesz nekem.

Ablakon át bámultam,
ahogy a hófehér ruhájában
hátat fordít nekem
A másik oldalon meg
esik a hó.
itt nem.

Valamit várva

Valamit várva üresség telít el
Egy remegő kéz közli gondolatom
Bármit kérdezek, senki sem felel
Mert ezt szavakba nem fonhatom

Tükör szemben, farkasszemet nézek a fallal
A tömegből kiszakadok, itt, nyugalom
Vagy mégsem. Az üresség még felfal
Hova tévedtem most? Kutatom.

mi folyik itt?

'a szavai képét látja'

nem jó a gondolat, mégis írtam róla.

Tavaszi lány

Megírtam, és leesett az első hó...

Tavaszi lány, légy az enyém
De most tél van, így nincs remény
Orvos által felírt vény vagy
Mit kiváltanék én
De te jössz, amikor akarsz.

Gyújts tüzet, eressz színt a fákra
Vesd le mi benned van a világ palettájára
Vagy tégy úgy, mintha itt se lennél
Hagyd hogy tovább tartson a szörnyű tél

Csendes szélsuhogás, villám valahol
Mint puska lövések villognak szerteszét
Jól tetted volna, lányka
Ha akkor nem veszed el az eszét

az Írónak.

Honszerelem I.

Szeretlek, hazám, Te vagy az otthonom!
Szeretlek, hazám, Te, ahol a nemzet zászlaja alatt megannyi szív dobban!
Te, kinek virágát leszakítom, és emlékedre
egy koszorúba fonom....
A szívemet.

e szerelmet nem vallom be neked,
hisz idős vagy már hozzám!
Otthonom, minek határát kard, és szablya szabta
Ahol tankok mentek át, s megannyi fiatal
Fegyvert fogott az olaj, s füstszagra!

hogy mit jelent benned élni,
Hogy mit jelent szabadként félni...

Te tudhatod!

Tudhatod, hazám, zászlón vittek sokáig
Néhol megtéptek, néhol adtak, vettek
Volt, hogy nagy küzdelmek árán vittek a várak legfelső fokáig.

Hazám! Magyarország! Hazám, Erdély, és Felvidék
Nem számít a történelem, hogy fogták, és elvitték
A hatalmas részt, kebledet
Hova minden este nyugodtan hajtom le fejemet...

folytatás ... lesz...!

Mi a baj, és mi a cink?

A különbség annyi, hogy érzed a kínt.

Ha lehagyott a szerelmed, az baj
Az cink, ha az épp elnyomott dekkbe fulladsz bele
Az is cink, ha sütni akarsz, de nincs elég vaj
Az baj ha nincs pénzed kajára, de sörrel vagy tele

Az cink, ha nem tudod magaddal kitölteni a blankot
Az baj, ha nincs kis meggyújtsa a bluntod
Az megintcsak baj, ha már elalszol a pultnál
Az cink ha közben egy kleptomán rádtalál

Az baj, ha meghívatod magad velem, meg cink is
Az is baj, ha éppen beüt a kabinet krízis
Neked meg pont nincs munkád...
A baj az az, ha mondod, megvan a habilitád

Tudod mi a legrosszabb?
A koporsóban a klausztrofóbia
Vagy mikor a véred szétesik benned
Vagy mikor hitegeti benned a sok pia
Mégis neked másnak kéne lenned...

(meg)látási viszonyok

Amit építettem, az én
De lehetne még énebb
Még én állok szemben veled
Én örökké ilyen, te még vénebb

Még gén kell, mert ez kevés
Még várok mert messze az érkezés
Egem még én borítom be
Mély ég, az ami szippant be!

a mai nap

Azt kívánom ne lenne holnap
Ma inkább elmúlanék...
A jó mind elment már
Szeptember, te lettél a vég.

Tíz napja eltűntem egy világból
valaki már nem lát többé
Nem azért mert menekülök
Csak neki váltam köddé.

Egyszer majd senki sem lát.
Egyszer leugrom, zuhanok
Az lesz az utolsó gondolatom:
Engem ti nem hiányolhattok.


Egy régi a polcról!

csillagtérkép

Nézz az égre, az égi jelemre
Nem látod, hisz én látom, ma én állom az italokat kedvedre.
Nézz az égre. Nézd ahogy forog a földünk
a távolba merengve. 
A csillagok pontok a rejtvényeikbe
te csak kösd össze a sorrend nem számít,
úgyis megöregszünk őszre. Életünk ősze,
a magány. (a magány) Mi kiváltság, nem mint a királylány,
kit a sárkány tart ott fent, magában.
De a múló idő emlékezteti, milyen volt elfeledni mindent mit tett az életében,
itt benn, idefenn.
Nézz az égre. Ahogyan haladsz az
idővel, halassz arra is, hogy lásd a
jövőt! Őt, a Jövendőt!
Fogd a kezedbe a könyvet, az eget
és lapozz a végtelen végére!
Ja, hogy nem látsz ki belőle?

Mint a halál, ki tudja, az megment-e?
vagy újraélsztést kapsz csak?
Tőle kitelik ez is, mert vándorok vagyunk mi, 
és ismét eljött az idő, ami tönkreteszi
életünk terveit, mert reggeledik.
A nap az eget világítja inkább,
hogy ne fürkészhess életedben, ne láss és így leszel nappal báb.
...
Éjjel meg újra keresd mi életedben a hibád.

Legújabbnak

Amit írok, azt neked üzenem
Már abban van valami, hogy tollat fogtam.
Te ezt csak úgy látod; eredménye itt van a kezedben
Látod a tollam írt és mindez ott van.
Hát látod...

mindig ez van.


A világ olyan, mint a változó színek
majd megtudod, ha bámulod az eget
egy keveset...
Egyedül fogsz járni a világban
hisz nem vagy más, csak világtalan.
Senki sem kísér majd ezen az úton
Az autóid, a palotáid, egykoron
Mind csillogtak,
De ma már porban forognak.
Minden kapcsolat hamis
a szeretet illúzió
Egy biztos

Egyedül fogsz járni a világban
Mert nem vagy más, csak világtalan.

megint lopott egy pár percet az ötlet.


Elment, anélkül, hogy mondta volna,
Itt nincsen móka.
Azt hittem már komoly minden
Én még semmire sem vittem
Ő meg ott volt, vitte magával mindenem.
Elment, anélkül hogy mondta,
volna még valami.
De én meg nem akartam hallani.
Tonnák kerültek le vállamról
amint az ajtót becsapta.
Elment anélkül... mondta, nem kell neki már
szívem visszadobta, és egy újra vár.
Nem a műtőasztalon.
Szerelme parfümként ragadt minden ruhámhoz
illat nincsen, maximum a fejem ami átkoz
emlékeim.
Elment anélkül, hogy mondtam volna
az életben nem minden habos torta
mondta? volt rá oka? mindent vitt
mielőtt hozta volna.

nem tudod ki vagyok.

Látom megint csalódtál
Szemed kiált a segítségért
Én nyújtom a kezem neked
De támaszt mástól kérnél.
Tőle, akit régóta ismersz
S vele nincs olyan, mi nem mersz,
De végre érzem, hogy kezed kezemhez ér.
Boldog vagyok, mert tudod, hogy itt vagyok ezért.
Én érzem, hogy ez az, amit így hívunk: szerelem.
És ha támaszt nyújtunk egymásnak
ezt mondom: köszönöm hogy vagy nekem
És fogod a kezem


És megismétled ezt...

elragadtam a pillanatot

Csak Én, és Te, kézenfogva állunk,
S meghal felettünk egy diófa.
Minek hűs árnyéka nem nyújt
menedéket lángoló szerelmünk ellen sem.
Csak állunk, semmire sem várunk.
Nincs kettőnkben olyan vágy, mi utunk
keresztezhetné együtt...
Kézenfogva, végignézvén, ahogy generációk
tűnnek el.
Látjuk ezerszer,
hogy a választások után
hogy ünnepel,
ez a megannyi ember.
Míg kezem szorítod olyan, mintha az idő volna múzsám.
Nem engedlek el, még nem láttam annyit,
hogy befejezzem munkám.
Kezemben a toll kiszárad, a papír elég, elenyész.
Én maradok itt, a semmiben... és te sem mész...


Mindennek vége, nincs itt semmi, mégis minden
Te itt vagy, kiben eddig hittem
Te, akinek megígértem
Hogy az idők végezetéig szorítom kezed
S most veled végignéztem.

Köszönöm, hogy itt voltál, e hosszú idő alatt
Végig, mellettem!

Csak egy...

"...szétcsúszott forma a bőrkanapén.
5.1-el körülvéve."

Padon

Három fa. Három tökéletes fa ácsorog a sötétben.
Állok velük szemben, velem öt vétkem.
Három fa. Mind ugyanolyan, hisz tökélyből egy van.
De ez mégis három, a tó partján, mögöttük hegy
Van lámpa is, mi világítja hátulról.
kirajzolódik minden éles csőr, begy.
Egy kis lyuk lehet a sötétben, nem látom
mert bemegy.
A fénytől nem látok, bár szemembe sem világít.
A padokra festi fényét ahol pár hajléktalan játssza az Ó-világit
Pénzből bort, marékba cigarettát varázsolnak.
Biztos övék az a 3 tökéletes fa. Nem hiszem, hogy rámcáfolnak...

Naplóm

Vers a naplómból egy részért
Te megkapod a tiéd, de másét nem.
Miért nem? Megvan érte az ész-érv.

Csak a tiéd, meg az enyém.
Ha helyet kaptál, érted.
Ha nem, félre ne értsd.

Érted? Átérzed, látod a helyet
lelki szemeid előtt?
akkor tiéd a részem!

Fura benyomás

Ezt a verset fura benyomásnak nevezném
Mert ami történt, ilyet tesz belém.
Nem kortyoltam pohárba, friss levegőn vagyok
Kint az eső után pár rövid verset írok
Ennyi az egész.
Nem is olyan nehéz...
 Csak annak gondoltam...
És Te? Te mit gondoltál?

jelen

‎"Az egyik pillanatban minden erőmet bevetve küzdeni akarok érte. A kitartás fellángol a szívembe, s tüdőmet kiköpve harcolni akarok a szerelméért. Aztán lenyugszom s megállok egy pillanatra körülnézni s észbe kapni... már annyira nem érdeklem őt."

Valami megszakít

Minden mondatom egy újabb fejezet
Ha körbenézek lepörgetem a képeket
Azt hittem láttam már eleget
Csak hirtelen megismertem a végtemet

Íráskor. Amikor írtam ezt, itt.
Emlékszem mindenem remegett...
Nem tudtam leállni, feszít
Mindenhol nyomja az eremet.

szugerál

Csak téged nézlek és a hátteret mögötted
Ki lehetett az, aki mögéd festette mindezt?
Minden pillanatban élethű megtévesztést tesz
Mögéd, és mögém is ereszt
és belénk meredő félelmet.
Én is érzem, az érzelmet érdekben
Át is jár, de csúnyán átverem
Magam.
Átvertem magam!
Nézd milyen lassan!

Csak bámulom...

... ahogy a panelban kapcsolgatják a lépcsőház villanyát
Fel - le, bevilágítja az utca másik oldalát.

Az asztalunkon újságcikk, no meg egy üres hamutál
Mi csak sört fogyasztunk, a tüdőnek az nem kár...
Az órára tekingetünk, mintha várnánk valamire
De van időnk, az utolsó busz még be sem állt a helyére.
A lépcsőházban ajtó nyílik, innen tudjuk, eltelt 5 perc
Minden emeleten, el-el fogyogat a skepperc.
A füst az erkélyeken kiömlik, meg-megszűnik.
Váltják egymást a szomszédok, meg a fentik

A lentiek a ricsajt dobogással váltják
De nem vágják, hogy odafent az estét végig hányják...

helyzet

Minél több jót kapok ettől a helytől
Annál jobban félek tőle...
Nem tudok felállni, ezt Ő teszi velem
De már más helyen írom a versem

Elindultunk, de sokszor megálltunk
Sok dolog fogta el a figyelmünket
Míg nem kaptuk vissza őket
Addig néztük a felhőket...

Az nem volt olyan érdekes...
És a szél hátamon újra verdes...
Elindulok...

Napunk

Aranysárga napunké az egész színskála!
Mindet egytől egyig a sárgából csinálja.
A fény az fehér... vagy átlátszó?!
A sötét meg... Elbújik előlünk ha kedve nem túl jó!

A Szahara is sárgás, barnás, mert forró, mint önmaga
A tengerek zöld fenekét felül kékre festi, és fordítva
A zöld füvünket mit ő csinált, szivárvánnyal locsolja.
Övé a vörös is, azt hallottam, a hajnal
Mikor lehajtja fejét látjuk vérszínű hajjal.
Ő színezi kékre az eget
Hát tükrözi a vizeket...
A felhő marad fehér, néhol szürke
Mert a mocskos eső megszínezte,
mivel önmaga feltöltötte.
A csillagok fénye mind lábnyom, miután elbújt
Követni csak akkor tudod, ha már a szél elfújt!
Akkor válsz te is nappá, s kiszínezed más életét
Benne élteted önmagad, magadban az élet emlékét.

Álmatlanság

Miért este lefekvés után gondolkodsz el olyan mélyen? Miért akkor jönnek az ötletek, gondolatok, filozófiai kérdések mikor pihennél, és nem hagnak aludni?

Mert ilyenkor csak Te vagy, magadban. Csak Te vagy, és a magány!
Vagyis... Te vagy a magány!
Nincs kire figyelni ilyenkor, és többnyire nincs háttérzaj... csak az eső halk kopogása néha.

Szeretnél úgy gondolkodni egész nap, mint esténként, mikor pihennél?
Zárj ki mindent, keresd a magányt!
Csak pár percre! Így működik Ő, csak arra vágyik, hogy valaki figyelje!
Ha egész nap, néha néha rá figyelsz, ötletelsz, gondolkodsz, estére elfárad...
És este vár rád a nyugodt álmok fellegvára!

Ami után persze reggel még több a gondolat
:)

változatlan

továbbra is hiszek a sorsban.
tegnap egy elég nagy döntés előtt álltam... gondoltam alszom rá egyet!
Álmomban ismeretlenekkel voltam, egy ismeretlen helyen házibuliban. Lekéstem a buszt haza...
Lekéstem a vonatot is, kétszer.
Sötét helyekre találtam be, pedig nem is akartam, mintha az a hely, az a város, falu magától alakult volna át folyamatosan... de nem lehet tudni, ez csak egy álom!

Lekéstem a buszt, vonatot... mit jelent?

Egy olyan elhamarkodott döntést hozok, ami nem helyes. ami csak fájdalmat okoz, és ha a múltban tekintenék vissza rá, biztos bánkódnék miatta... szenvednék...

Még szerencse, hogy aludtam rá...



OFF:
mielőtt döntesz, aludj egy jót!!!! :)

most felébredtem!

A látásod kitisztul, amint a szívedbe tekintesz. Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred.


Magamban látom a világot. Utálom. Utálom a világot. Utálom magam!


'...A világ tükör '

Te, csupán ennyi


A madaram vagy. Az ÉN madaram vagy, mert szabadon szállsz, de tudod,
hozzám vagy kötve. Ez nem egy póráz, ez nem is lánc, vagy akármi
kézzelfogható, egy érzés, ami hozzám láncol. Elrepülhetsz messze
hova vágysz, madár ösztöneiddel, de az érzés hozzám húz. És én
mindig várni foglak. Mindig várni foglak.
A madaram vagy!

több valóságban élünk

szeretnél egy olyan világban élni, ahol a tárgyak nem ott vannak, ahol látod őket? ahol semmi sem az, aminek látszik? ahol minden csak körülbelül itt-ott van, de nem tudhatod, hogy pontosan hol?
benne élsz.

mikor a sötétben sétálsz az utcátokban, ahol 10 éve laktok. Vak sötét, te pedig az emlékeid alapján tájékozódsz. emlékekből építesz egy világot, ami tele van kételyekkel. minden csak tipp, azt tudod, hogy ott van valahol egy fa, vagy itt a járdaszegély, de nem tudod biztosan merre. de ez is segít, tudod mikor, merre tapogatózz, tehát beválik. az emlékekből építettél egy világot.

ha egy ismeretlen helyen vagy, a vak sötétben, félsz. félsz, mert nem tudod mi vár rád. tippelni sem tudsz, és nem tudod merre tapogatózz...

nap mint nap újra építjük a valóságot, anélkül hogy észrevennénk.

fekete-fehér valóság

rájöttem, hogy van egy támaszom. van egy ember aki két szóval kirángatta az elmémet a szarból. aki egy olyan pofont adott 500 kmről, hogy azt elképzelni sem tudom.
Egy pillanatra minden fekete fehérré változott... minden új értelmet nyert, minden, amit eddig ismertem, más fény által csillogott...
nem akarom, hogy újra lehúzzon. de nem számít. ő majd a szavakkal felpofoz!

ő csak folytatja

újabb depresszió. köszönöm.

valaki azt mondta hagyjam abba. azt mondtam neki, nem csinálok semmi butaságot.
azt mondta hagyjam abba. Nem értettem.
azt mondta: csinálod, odabent.
Ez fura. ezt még nem is vettem észre. vagyis éreztem, de nem figyeltem rá. Egy öngyilkos gondolat idebent...
elpusztít lassan.
és nem azért teszed, amit teszel, mert nem bírod tovább, mert fáj, mert véget akarsz vetni neki. hanem mert a belső pusztulás után tudod, hogy semmi sem maradna abból, ami te voltál.
Értem. Így működhet. szerintem... azt hiszem...

melankolia

rég firkáltam ide...
nem tudom miért.

nagyon rossz, öngyilkos hangulatom van.
nem tudom, miért.

mintha nem lenne célja az életemnek, és folyton csak lefelé mennék egy leejtőn, és
nem tudom, miért...

conscience

A lélek tudománya... a lelked ereje... lelkiismeret?
Mikor érzem, menekülök előle, vissza, hozzád... a karjaidba...
Akkor érzem, mikor rondán szólsz, s én haragosan válaszolok... hátat fordítok, de mire kettőt lépnék, és otthagynálak, megbánom...
Miért?
Nem tudom. Nem éreztem ilyet. Annyiszor megígértem, hogy nem bánom meg amit teszek, és komolyan teljesítem... sosem teszem....

Lüktet a pulzus

Reggel 4. Akarom mondani hajnal 4.
Óriási fájdalom ébreszt... Kocsiba be, irány az ügyelet...
Nem tudok egy helyben maradni, nem tudok 5 másodpercig nyugton lenni, mozgok, járkálok, fordulok, mert ezt az embertelen kínt nem bírom elviselni. Az orvosnak fájdalomcsillapítóért könyörgöm, de mintha nem is hallana. Vén öregasszony.
Újra be a kocsiba... kibírhatatlan, ez a hátsó ülés. Bár, mindegy hol ülök, ígyis úgyis verejtékes homlokkal, falfehér arccal, és beesett szemekkel, kiszáradtan próbálnám megtalálni a pozíciót, azt a módot, ahogy enyhül egy kicsit a fájdalom.
Újra a kórháznál. Fel a lépcsőn... ismerős hely. 6 éve jártam itt, a legundorítóbb emlékem, hogy az emberek itt képtelenek beszúrni az infúziót... akkor 5 próbálkozást tettek
Most 'csak' 4-et.
A doktor úr éppen akkor kelt, mikor engem felvonszoltak a lépcsőn, szóval a csík szemeivel nem igen tudta behatárolni, milyen lény is lehetek.
Először is leült a számítógép elé, papírok, stb.... eddigre háromszor keltem fel, és feküdtem vissza az asztalra, fejfájással, és szédüléssel is gazdagodott a kínjaim repertoárja.
'Doktor úr, szúrja?'
Sajnálatomra a magánál éppen még nem lévő Doki igent mondott...
Nos, első próbálkozásra belémszúrta a tűt, majd matatni kezdett a bőröm alatt. A bőröm feszült, éreztem, és majdnem elhánytam magam. Itt, a csuklómon még kétszer próbálkoztak... átmennek inkább a könyökhajlathoz...
Szuper... ide mindig sikerül... vagy nem....
Áttérünk a másik kézre. Ja meg a nővérre, mert ekkora már a Doki feladta...

Bent az infúzió. Érzem ahogy a cseppenésekkel egyre jobban megtelek.... már feszít minden vénám, ha a bal kezemet megmozdítom ugyancsak a hányinger keringet... undorító ez az érzés. Lassan elalszom, de ez más álom, mint otthon. Mozdulatlan vagyok, minden szót hallok, ügyelek arra aktívan, hogy a kezem ne akadjon semmibe, mert ha kiszaggatom a vénámból a tűt, itt halok meg. Aktívan figyelek, mégsem uralok semmit. Csodálatos...
Lecsöpögött... kész.
Á... újabb adag. szuper. már ígyis szét tudnék csapódni, darabokra, de még telítik bennem. Nem baj, a fájdalomcsillapító nagyon jót tett...


Jó volt mindenki... a Doki jófej, a nővérek nagyon kedvesek, sőt még az ultrahangon, meg a röntgenen is jófejek voltak.

Ébredés III.

Ma reggel az eső lassú kopogására keltem. Jót aludtam. Jó érzés volt felkelni, de az ébredés lassú volt.
Ahogy egyre gyorsabban hallottam az esőcseppek kopogását, olyan gyorsan tértem egyre magamhoz. Próbáltam magamhoz ölelni az álmomat, de a hangosabb kopogással a szemem lecsukása után már nem láttam a képeket. Felébredtem, de csak feküdtem. Újra éreztem az illatot, újra éreztem, hogy élek, éreztem hogy virágzok. Rengeteg erőt kaptam az ébredéstől. Egyre erősebb az illat, egyre jobban kopog az eső, és nem világít be a fény, mégis tökéletes minden. Csak Ő hiányzik, de ez is kell...

Tükröm mesélj nekem...

Tükröm, mesélj nekem
Ki vagy te? Velem szemben, idegen?
Ki vagyok én? Más mindig
Minden ébredéssel énem mássá válik.
Én voltam tegnap de már ismeretlen
Itt benn nem változik semmisem
Emlékszem ahogyan feledtem
önmagamat és másokat magamban
Egyik nap boldogan, másnap keresem a kínt
Testemen, kint hogy enyhítsen itt
legbelül.
Egy nap magam kínzom másnap emlékek nélkül
ébredem.
Mindig, mindig mondom, ez az új életem.
Ki vagy te, ismeretlen? Ki vagyok?
Magamat sem ismerem.
Hogy mersz szemembe nézni? Ki vagy te?
Ezt magamban kérdezem. (Szó nélkül)
S magamtól várok feleletre...

MetamorphoSiS

Átalakulás.
Érzed? Érzed hogy végbemegy rajtad? Ég a belsőd, csak nyomaszt, te semmit sem tudsz tenni... hirtelen fáradt leszel, fáj a fejed, nem érdekel semmi, és senki... Nem is látják, csak te látod, mikor tükörbe nézel, vagy ha a telefonodban csillan vissza a szemed... máshogy nézel. Más ember vagy, mint addig, valami... valami ismeretlen...
De az is előfordulhat, hogy eddig is ismeretlen volt a tükörben az, aki szembenézett veled... de így is más... egyik ismeretlenből a másikba. Izgalmas?
Nem mondanám.
Veszélyes...?



Önmagad ellensége vagy.


"Hiába fürösztöd magadban, csak másban moshatod meg arcodat."
József Attila.  






Így egyvalakiben nem bízhatsz. Magadban. 


"Nézzél tükörbe, és bocsáss meg annak akit látsz, bazdmeg...!!!" 
Mindegy melyik az.
Mindegy melyik az...




A kép csak illusztráció

Látod a képeket, látod, amit írok. Én a képekkel csak a hátteret adom. Neked kell megtöltened a teret. Én csak egy gondolat magját vetem el a fejedben, és te tapasztalod, hogyan csírázik. Felfogod? Érted? következtetés...? csupán saját dolgaimat vetem ide, de magadra ismersz, mert ez csak egy vázlat. Húzd ki a vonalakad saját tetszésed szerint . segítek. nem. én nem segítek, csak te hiszed azt. csak te képzeled bele a képembe a saját dolgaidat. Tedd is azt! ez a lényeg! Ezért csinálom!...

Ébredés II.

Már az ébredés pillanatában eldől az egész napod hangulata. Számít, hogy mosolyog-e rád az, akit először meglátsz, hogyan kelsz fel, és igen, számít, melyik lábadat teszed le a földre.
Számít az is, hogy miután kikeltél, puha szőnyegen lépkedsz mezítláb, vagy hideg kövön, parkettán...
A gyökere számít a dolgoknak, az számít, hogyan ülteted el. Mert ha mosolyogva vetsz el egy magot, akármilyen úton nő is ki az a fa, nyáron, mikor szépen virágzik boldog lesz.
Persze vannak hullámvölgyek, vannak viharok, melyek megtépik a szép lombkoronát, és vannak száraz időszakok, mikor csak a halál a menekvés. hát ne legyen az, mert minden szárazság után esik az eső, minden fagyos időnek a meleg vet véget, és minden ami most rossz, azt biztosan egy jó váltja fel! Gondolj erre!

egy fura nap világít az égen...

... már egy ideje. Élvezem, ahogy égeti a bőrömet, ahogy a sugarai simogatnak, az életem fénypontjaként. Csodálatos érzés. Semmi sem elérhetetlen, nincs lehetetlen, és megtanultam, nem adhatom fel. És tanítom nektek is: mert aki feladja, az önmagáról mondja el, hogy vesztes, s nem kíván tovább próbálkozni. de aki veszít az összeszedheti magát, és újra küzdhet, és lehet ő a győztes...
Az álmok pörögnek, kezdem magam megismerni. Csak az agyam kalandozna már a tanulás felé... bár ez nem fog sikerülni...
keverednek a képkockák, de így is látom bennük, amit kiraknak míg rendben, sorban állnak. ehhez érzék kell... és kezd élesedni ez az érzék. szép napok várnak rám, csak az időjárás ne legyen ellenem!


És te? Te mit csinálsz itt? Miért olvasod ezt?! Kérdezz, mert én más szemmel látom a dolgokat. Más szavakkal érem el azt, amit mások könyvekkel, regényekkel, kötetekkel akarnak megtanítani... csak bízz bennem, s nézz a szemembe! ezt a lakatot senki sem nyitja ki bennem, és te döntesz, mikor zárod le...


kezdjük el

álmok. téged nem foglalkoztatnak? szerinted nem az álmok a legcsodálatosabb, legrejtélyesebb, legijesztőbb, és sorolhatnám a leges jelzőket erre a csodálatos.... mi is ez...?
épp ezért szép. fogalmunk sincs mi ez, és mégis vágyunk rá, akarjuk, pedig a töredékét sem kapjuk, sőt, meg sem marad bennünk... csak egy része. Tudatos Álom. ki kell próbálnom. eddig egyszer voltam képes irányítani álmomat. egyszer építettem magamnak világot, egyszer kívántam a kezembe pisztolyt, és egyszer nem egy zuhanás utáni puffanásra keltem... feleszméltem... emberfeletti volt.

elkezdem hát. Tudatos Álom. 1. hét.

menedékem

Te több vagy mint szerelem. te több vagy a legfontosabbnál.
Te vagy a menedékem.
Ráébredtem, mennyire undorító a világ, csak akkor válik szebbé, ha veled vagyok, és mikor csókolsz, becsukom a szemem, hogy ne is lássam a világot, mert az elrontana mindent, azt a szép pillanatot, és csak én legyek és te...
Ekkor te vagy a mindenem.

El szeretnék tűnni veled oda, ahol minden szép, és semmi sincs már elrontva... hozzád akarok érni, melletted akarok feküdni, és puszilni akarlak anélkül hogy lehunynám a szemeimet...

néma üvöltés

Bennem egy néma üvöltés bujt el
Nem hagyja abba mégsincs hangja.
Belülről égeti egész testem
Nem tudom kieereszteni sehogy sem.
Izgalomtól izmaim izgágán remegnek
Nem tudok parancsolni eltévedt elmémnek
Mi csitítani próbálja az üvöltést idebenn
Tudatlanság társul tehetetlen bennem.

remegő rettegés

remegek. eltölt, eltelít, bennem tombol, és néha kitör, néha legyőz minden jót, pozitívat bennem, és előjön. Félek, hogy elveszítem. újra. Kétségbe vagyok esve, és sajnos minden apróságot felveszek magamra... nem tudom mi van velem. mintha más ember lennék, és ez nem tetszik. gyenge vagyok, nagyon gyenge.

csak most vettem észre...

...csend van... megint..
vége. elállt.. ennyi... csak még pár csepp koppanása kínoz itt legbelül, de már kezdek felmelegedni. a lelkem már a helyén van, hazatért. nyugalom.
már a helyén van, hazatért. segít, ha kell, kimenekít, hisz minden madárnak kell más más madár. kiken segít, kiknek tollát adja, kiktől elvesz, kitép, és a földre rántja... ha azt kívánja kedve, vagy inkább ösztöne.
van hogy a nehéz repüléskor támaszt nyújt, vagy éppen elsuhan melletted, és kinevet...
nem én irányítom... az ösztöne, a madaramnak... az ösztöneim...
nem engedem el, most szükség van a madaramra. tudom, hogy a helyén kell lenni, és nem bízhatom a véletlenekre... nem engedhetem el újra, mert újra vihar kél, és megint fázva, remegve kelek fel álmomból. pedig úgy elengedném, mint múlt éjjel, hogy mosolyogva ébredhessek..
nem. nem tehetem. ez túl nagy kockázat... túl nagy felelősség!

vihar előtt...

csend. sötét.
Az ablakon, ahol mindig beszűrődik a tompa fény, most nincs más, mint hideg, kék semmi.
Nem merek ránézni.
csend. sötét
már csikorogtatom a fogaimat, már kaparom a körmeimmel a térdemen a bőrt, már érzem, hogy a rettegéstől remeg a kezem.
koppanás.
nem bújhatok előle; koppanás.
előbb dörög, majd elkezd esni az eső. nem tudok elbújni... nem tudok. Lehet, hogy rám nem esik, de a madaramat bántja. épp hazatér, éppen kémleli csodálja az emlékeim helyszínét, éppen kikapcsolt engem, és távolról üzen az elmémbe! most haza kell jönnie, és míg nem ér haza, én üres vagyok. én vagyok maga az üresség, üveg tekintettel, vörösre kapart térdekkel, remegő, zsibbadó tagokkal. túl szép volt a mai nap ahhoz, hogy ez történjen most. de el kellett küldenem őt, hogy felidézhessem magamban a szépet, és mindenben van veszély. most elázik a madaram. - viharverte, kócos, meggyepált.- így tér haza hozzám... így költözik belém... hidegen... és én nem tudom felmelegíteni, hisz ő diktál, míg ittvan...

a sötétben jobban látok

ez most rólam szól. arról, hogy a sötétben jobban látok. arról, hogy 2 perc, és minden él, perem, a tárgyak széle, körvonala látszódik a sötétben. Mint a macska.

Tudod mi látszik még a sötétben? Amit csak sötétben láthatsz? Az emberek 'aurája'.
Igen, igen, bolond vagyok, és nevetsz. De mikor körbeülsz egy társasággal, a sötétben beszélni (A föld órája alatt) akkor nem csak a lelketek nyílik meg... ha jól figyelsz, megláthatod kinek milyen az aurája!
Fekete-fehér. ennyi. Csak nézek körbe, mindenkit bámulok a sötétben, a körvonalakat, és nézem, hogy szürke, vagy fekete... hogy csillog-e.

Lehet látni, ki bújik falak mögé, és ki nem. ahogy korábban is írtam, itt 
nem nehéz beletanulni ebbe, csak légy emberismerő. Olvass a szemekből! Ne arra figyeld, amit mondanak, hanem ahogy mondják, hanem amit a szem mond, és a mozdulatok... és ne a szavakat figyeld, hanem a hangokat, amiket hallasz. 

csend van, elvesztél.

Mikor feleszméltem, csak a takaróm ölelt
Nem voltál ott, ki mindíg velem kelt
Nem éreztem bőröd érintését az enyémen
S ébredésem után rámtört a félelem

Körbenéztem, apró csillagok fénye az égen
Segítettek nekem, hogy utad követhessem
S a környékről lassan sötét utcákba vezetett
Megláttam, ahogy a holdfénye körbe öleli testedet

Melléd léptem, de te csak szótalnul bámultál
Füledbe súgtam: összetörtem, erre vártál?

Rám nézett, szeme nem beszélt, ahogy szokott
Ő ugyanezt mondta, remegő hangon; zokogott

S ahogy két lélek, mikor szólni nem tud
Csupán gondolatuk érintésre egymásba fut
Minden szó jelentéktelenné válik mostmár
Egy csók többet mond minden gondolatuknál

Egy csók, de órás, de végtelen az érzés benne
Utána nem marad más, csak két tiszta elme
Még nincsenek szavak, ők csak várnak egymásra
Csak olvasnék a szeméből, hogyha végre hagyja

fennhatóság alatt [csak úgy, amúgy!]

"Hiába vicsorog, meg morog. Itt saját territórium körül forog minden! Fedd fel, hogy kivagy! Határokon belül, itt nálunk ez a divat itt semmi sincsen ingyen! Büszkén szimatolok körbe, ahol az enyém minden tűz vagy tő, de itt van miden kincsem. Ezt meg védem bármibe kerül, aki beszökik úgy is előkerül efelől semmi kétség! "


Mellesleg nem tudok aludni, mert egy érzés belülről mar, akkor is, ha elfelejtem a "probléma" forrását. iszonyú rossz érzés!
Jóéjt banánkáim!

Ne menj vissza.


Miért szeretnél visszatekerés gombot az életedhez? Honnan tudod, hogy ami most kialakult az nem a véglet? 

Én hiszek a sorsban... elmeséljem?

Sokféle kezdet van, sok módja annak, hogy belevágj valamibe, de végül az összes szál egybefonódik, és ugyan az a csomó vet véget a zsinórnak.

"... Rossz napja volt a srácnak. Nem láttam még sírni, és szótlanul jött velünk az utcán. Sosem láttam ilyennek, mindig mesélt, hülyéskedett, de most, lehajtott fejjel kullogott mögöttünk. Akárhányszor rákérdeztünk a problémájára, azt felelte, majd elmondja. Megpróbáltam a legelrejtettebb utcákon át elérni a kedvenc kocsmánkat. Beültünk, és az első sör mellett sem beszélt.
Kijártunk néha-néha, sétáltunk, 5 percre talán. [...]
Egyszer kint álltunk, és mivel végre szóra fakadt, csak csendben hallgattam. Hitegettem, mondtam neki, mindig van lejjebb, de ő bizonygatta, hogy sosem lesz jobb, és sosem volt ennyire rosszul... Ekkor történt, hogy a sors keze változtatott a felfogásmódján (tulajdonképpen innentől hiszek a sorsban erősebben!). 
Megjelent egy ápolatlan, koszos öltözékű, részeges idősödő úr, és a két lábán alig tudott megállni. (az alkoholszagról ne is beszéljünk) Miután a barátommal kicsit erőszakos hangon beszélt, láttam rajta (nevezzük T nek a barátomat!) tehát láttam T-n, hogy kicsit agresszív formát vesz fel. Más bellás, és már ezredjére kérte, más hangnemben hogy menjen el az ember. 
Ekkor történt, az, ami bizonyítja azt, amiben hiszek. 
Az ember a problémáiról kezdett el beszélni. Emlékszem a hangjára, az arcára, a mozdulataira, ahogy mondja: "Nekem is van problémám... Érdekel?" Persze nemet mondtunk. Láttam T-n, hogy megenyhül, és érdeklődően hallgatja a szavait... Nem volt hosszú beszélgetés, de ez alatt az 5 perc alatt T barátom rájött arra, amit mondtam, hogy mindig van lejjebb, és felfogta, hogy milyen jó helyzete is van a világban. Aznap, és az este folyamán csak mosolyogni láttam, és újra olyan volt, mint máskor, pedig 30 perccel előtte még abban a tudatban volt, hogy sosem lesz a régi...[...]"

Mindenkinek sorsa van, szabad akarat még gondolat formájában is  nehezen van a földön!

Rejtvény megfejtve

"Ami az enyém, ahhoz ragaszkodok

Elbaszott világ, hova pont nem passzolok"

Ha Én, és Te beszélgetünk akkor Te nem Te vagy, és Én sem Önmagam.
Az ember egy olyan elbaszott korcs állat, aki maga elé falat épít, és egy másik arcot fest rá. Miért?
Mert fél. Fél az ismeretlentől, az ismeretlen embertől. Valaki erősnek akarja magát mutatni, valaki szerény arcot fest a falára, valaki kurvának mutatja magát, csak mert fél, hogyha megtudják milyen is ő, nem fogadják el. 
Szánalmas. 

"Az utcán nincs máz, mi eltakarja ki van ma trében

De a ráncok is jól látszanak a rivalda fényben
Én tudom milyen a tré, a putri, a lárma
Aki itt marad őrült, aki ugrik az gyáva"

Szánalmas az ember, mert van, aki nem mer falat építeni, mert van akinek még tiszta lehet a szíve. Kevesen vannak. Persze, te is látod őket, tudod kik azok, akik csendben fordulnak vissza a padhoz, és bambulnak maguk elé, és nem merik megszólítani az embert... Miért nem? mert rettegnek, hogy "kívülállók" lesznek azért, akik ők maguk.


Szóval itt ülünk szemben, és beszélgetünk. Akarom mondani most én beszélek hozzád...
"Kilátástalan a helyzeted ezt kilátásba helyezem
Még te fizetnél azért, hogy kiáltsák a nevedet?
Mért van az hogy szemtől-szemben a kabarét adod?
Összeállt bennem a kép mégis szanaszét vagyok"

Nézz magadra... sőt, én is elmondhatom magamról... ha valaki új jön, sosem magad vagy, hanem felhúzod a falat. 
Miért? megkérdezlek újra, de te csak csendben ülsz. Miért?
Ez lenne a természetes? Ez már ösztönös? rutinos? 

Miért nem képes az ember önmaga lenni? Miért szül a társadalom korcsokat, és miért nyomják el azokat, akik ugyan olyanok mint Te, vagy Ti, csak nincsen másik arcuk...? Miért. Miért? Miért?!

"Az emberek nem boldogságot keresnek csak dellát
Így lesz a fele öngyilkos, a másik fele elvált"

a szalag visszatekerve

...Tulajdonképpen
Elveszni nem elzártságot jelent...

Elveszhetsz órákig, napokig, vagy hetekig...
az emberek látnak, A Barátaid tudják, hol vagy, a szomszéd hallja a hangodat...
DE SOSEM ÉRDEKLŐDNEK VELED KAPCSOLATBAN!...!
A családod végigtapos rajtad, és nem foglalkoznak veled.... és e közben még csak meg sem érintenek...
Ez, ahogy az én lelkem repült el... Éreztem, ahogy egyre nehezebb, és nehezebb...
és olyan nehéz lett, hogy végül leszakadt...
Mikor?
Nem tudom... nem emlékszem...






Ma reggel hamarabb keltem, mint szoktam.
... könnyűnek éreztem magam. Az idő lelassult, aztán megállt...

...én állítottam meg...
és mindenre emlékeztem. Így veszítettem el mindenkit...
Emlékszem arra is, hogyan felejtettem el az embereket...


új dimenzió

nem érzékeljük, mikor kinyitunk egy ajtót, hogy mekkora orbitális dolgot tettünk a szervezetünkkel, és a környezetünkel. Az illuminált állapot segít rájönni, ráerősít az érzésre, hogy ráébredj, milyen megdöbbentőek a körülötted zajló események sorozata. Egy ajtó kinyitása... fel sem fogod ésszel, mi történik, egy ajtó kinyitása után, függetlenül attól, hogy ismered-e mit rejt, vagy sem. Miért?
Mert hozzászoktál. A szervezeted már immunis erre a jelenségre, és a jelenség által okozott érzésekre, és a hatásokra...
Egy ajtó kinyitása után olyan dimenzió nyílik meg, amit nem is gondolnál...
A tér, amiben vagy, nőni kezd... több levegőhöz jutsz, és szabadabbnak érzed magad. Miért nem érzed ezt minden nap? Mert hozzászoktál a szabadságérzethez. De ez a szabadság a világon semmi....

láng

a tűzgyújtásban az a veszély, hogy sosem tudhatod hány hidat égetsz fel, vagy hogy elalszik-e...
Dehát a pirománnak megéri élvezni a lángokat...

Függés

Ez már szánalmas. Ez már túl van minden emberi határon... ez is csak a fejemben létezik, mert hát...
mint minden, ez is a fejben dől el...

Hiányzik. Rettenetesen... ráébredtem mennyire depresszív is vagyok, és ezt ő hozza ki belőlem. Tegnap velem volt, ma nem. Ma féltem akárki szemébe nézni, féltem felemelni a hangom, féltem nevetni, mint máskor. Féltem, hogy más leszek, ha kinyitom a szám, és akkor már nem az, akit Ő szeret....

Nem akarok megváltozni... félek ettől. Én én Én vagyok!

Zuhanás

Csak állsz a peremén.
És Alattad a messzeség terül el
Kapkodsz a levegőért
Összeroppansz, e terhet nem bírod el

Lelkednek darabkáit
Melyek leestek a mélybe, a sötétbe
Ha kérhetnél akármit
azt kérnéd, lentről emelkedjék az égbe

Csak kapkodnál utánuk
Újra összeraknád, hogy felkelj, s élj
De előtted ott a lyuk
Ahova egyszer beestél, de visszatértél

Csak állsz a peremén
És alattad a messzeség terül el
Te kihúzod magad;
A múlt fájdalma senkinek sem kell!

a tavasz a legnagyobb csoda

nincs más dolog ami ennyi mindent megváltoztathat a világon...
A színeket, az emberek hangulatát, a hozzáállást az élethez... Ezért szeretem a tavaszt... Napszemüveg, lenge ruha, zene a fülben, és csak én létezem, meg a környezet, nincs senki más...

De csak addig, amíg jó egyedül. :)

este

22:30 ...
Tökéletes idő, hogy új életet kezdjek... Minden embernek két élete van... De melyik a való?. Lehet az, amit álomnak hiszünk... Én most készülök, átmegyek az álmok világába... De nem szívesen... Mostmár nem szebb, mint a valóság, csak kivételes esetben. Mostmár csak rémületbe kerget, s egy rándulás vet véget mindennek

lelki betegség

majd az életemre a saját beteg világomat és a szép meséimet, az alkonyathoz hasonló történeteimet itt fogom rá, és írom, mert ez az én betegségem.
egy beteg aggyal láttak el, amiben túlsúlyban van a fantázia.


mese

Mi van az álmok végén, a halál után? A valóságos halál után?.

Zuhanok a mélybe, és az egész testem rándul... Erre kelek fel...

Élek egyáltalán?

Batman vissztér

újra írok. hálaistennek. és tök pozitív vagyok, nem úgy mint régen.
gyorsan telnek a hetek, gyorsan telt a tél, gyorsan elrepül minden hét, akár jó, akár rossz

tudom már miért

hozzáállás kérdése!:
Nem azt mondom, hogy bazdmeg, hétfő van, hanem azt, hogy végre megint lent a haverokkal, minden reggel...
Nem azt hogy  kedd..., hanem azt, hogy holnap már szerda, aztán meg csütörtök, ami mindig könnyű!
Vele könnyű!