Genesis I./o.

Lelkünk létezése. Szólít a tudat.
felelj a kérdésre, mikor sütötte utoljára
a nap az arcodat?

Emlékszel?
S arra emlékszel, mikor
ide vezettelek be?
Kézenfogva.
Ma már üveglapnyi távolság
tenyereink közt.
Épphogy megismertél.

Fáklya gyúlik a sötétben
Így, hogy megérkeztél
És örülök annak is,
hogy emlékszel honnan jöttél.

Emlékszel?
Karod körém fogva ölemben ültél
Mellettem a padkán.

Mikor minden elhagy tán
az este,
Eltévedt, kósza emlékképek
téged keresve szakítanak
a csillagokkal az égen.
A köd miatt nem látom őket,
Volt, hogy kést fogtál...
De ezért mást büntet.

Valaki.

Kicsoda? - Rejtély.

Talán eltévedtél? Szemben Én -
jobbodon és balodon a
züll változás
Nem állapot, amiben vagyok,
Ha hagyok pár lapot az asztalon
reggelre úgyis tele lesz...

Télnek dele lesz, érdek; fene esz...
Hiteltelen kereszt a nyakban.

Emlékszel? ugyanott, ugyanígy
elfogyott a gyanúd... ártatlan képben
meg már nem kérek belőled.
Áttértem más fának gyümölcsére,
Ha nem bírod, hát üvölts végre,
ha fojtani úgysem tudsz...

Te, minden jónak elrontója,
Hitványságod pótolja végtagjaid...
Kígyó, a paradicsomban! Ádám szól.
Maradhatsz. Nyugodtan,
csak,
Takarodj az Évámtól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése